2010. november 14., vasárnap
ahhoz képest jó
Mindjárt jön bátyus. megint lesz mit helyre tenni. ma aránylag jó napom volt. fáradt vagyok. jót sétáltam. Kegyetlen. értelmesen írtam. nem baj néha ilyen is kell
2010. november 13., szombat
tegnap pályán jót beszélgettünk és rájöttem sok dologra. azért nem akartam ezeket megérteni mert nem volt hozzá elég bátorságom. Márkkal is jót dumáltam . rájöttem arra, hogy miért nem vagyok nyitott, mert félek attól, hogy a fontos emberi kapcsolataim egyszer csak eltűnnek a semmibe és én önző módon ezt a lehető legkisebb fájdalommal akarom megúszni. valószínűleg ez kiskori maradvány. ezt a tulajdonságomat sokan nem szeretik bennem. tényleg igyekszem változtatni ezen de nem megy legalábbis nem 100% - osan. bízok emberekbe csak nem tudják teljesen, hogy adott dolgokról mit gondolok és mit érzek. de ez így van jól. szerintem minden embernek vannak mélyen olyan dolgai amiket csak ő lát. az a baj, hogy léteznek olyan emberek akik teljesen belém akarnak látni, és ez nagyon zavaró. most nem pályás emberekre gondoltam. a neveket nem írom le. néha még anyucinak sem engedem meg ezt. nagyon szemét dolog . sokat vitázunk ezen. köszi Márk, hogy rádöbbentettél erre. ne parázz!
2010. november 10., szerda
nem hiszem el.
akkor amikor a legkevésbé várod biztos , hogy olyan történik aminek nem kéne. pont arra gondoltam, hogy meg kéne próbálnom vele erre jött Nándi. nem hiszem el. nem szabad becsapni saját magam. Nándit szeretem de miért? Miért nem tudom elfelejteni? ez mind olyan kérdés, amire talán sosem kapok választ. Mindennél jobban szeretlek . És lehet ez egy jel volt. Meddig csinálod még ezt? Nem birom sokáig. Mondd el, hogy mit akarsz. Sokkal jobb lene!
Szeretlek csak te ezt nem akarod észre venni!
Szeretlek csak te ezt nem akarod észre venni!
2010. november 6., szombat
Nem tudom.........
Ma nagyon rossz hangulatba keltem fel. annyira nincs másra szükségem csak rá meg barátokra, ma beakarok rugni. akkor talán nem ő jár az agyamba egész nap. Nagyon HIÁNYZOL! miért nem vagy itt? miért hagyod, hogy a félelem legyőzzön? Nem birom elmondani, hogy mennyire szükségem van rád. összefolynak a nappalok és az éjszakák. Mert csak téged látlak. Félek, hogy nem jössz vissza. Nélküled nem vagyok egész csak fél ember.
" A hold perzselő tüzében a csillagokat nézem.
Bánatom tükröződik egy régi képben.
Egy fájó sebhely csúfítja arcomat.
Sohasem múlik el örökre ott marad.
Lángoló mezőkön , elhagyatott utcákon, csak te jársz a fejemben".........
( Children of distance- Fáj még )

2010. november 4., csütörtök
fele más
Kibékültünk Nettivel. aminek örülök. annak viszont kevésbé, hogy zsani ez miatt arénázik ameddig le nem verem. kibaszott elegem van belőle. de mindegy.
Ma be kell mennem a szomszédhoz a kórházba. Vele is hasonló történt mint apuval. csak ő túl élte. igazságtalan az élet nagyon. még mindig nem birom felfogni. Nagyon sok ember vesz körül nap mint nap, de apa akkor is kimondhatatlanul hiányzik. de ez erőt ad, hogy sokan vannak körülöttem.
Az még nagyobb erőt adna ha te is itt lennél, mert nekem mindennél többet jelentessz. csak nem valamiért nem fogod fel. ha tehetném vissza forgatnám az időt és nem hagynálak el soha. annyiszor álmodom azt, hogy reggel együtt ébredünk fel, mint régen. Nem akarok úgy felébredni, hogy nem vagy ott velem. és amit beszéltünk két hete az nem csak rajtam múlik ha nem rajtad is. ketten rontottuk el és kettőnknek kell helyre hozni.
SZERETLEK

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)