akármit csinálok az sosem jó. és ebből gecire elegem van. az az új évi fogadalmam, hogy leszarok mindent. És SENKIT nem engedek közel magamhoz egy embert kivéve. annyira felesleges bármit is mondanom, mert mindig én maradok alól. de innentől kezdve másként lesz.
Nekem ez nem kell.
2010. december 30., csütörtök
2010. november 14., vasárnap
ahhoz képest jó
Mindjárt jön bátyus. megint lesz mit helyre tenni. ma aránylag jó napom volt. fáradt vagyok. jót sétáltam. Kegyetlen. értelmesen írtam. nem baj néha ilyen is kell
2010. november 13., szombat
tegnap pályán jót beszélgettünk és rájöttem sok dologra. azért nem akartam ezeket megérteni mert nem volt hozzá elég bátorságom. Márkkal is jót dumáltam . rájöttem arra, hogy miért nem vagyok nyitott, mert félek attól, hogy a fontos emberi kapcsolataim egyszer csak eltűnnek a semmibe és én önző módon ezt a lehető legkisebb fájdalommal akarom megúszni. valószínűleg ez kiskori maradvány. ezt a tulajdonságomat sokan nem szeretik bennem. tényleg igyekszem változtatni ezen de nem megy legalábbis nem 100% - osan. bízok emberekbe csak nem tudják teljesen, hogy adott dolgokról mit gondolok és mit érzek. de ez így van jól. szerintem minden embernek vannak mélyen olyan dolgai amiket csak ő lát. az a baj, hogy léteznek olyan emberek akik teljesen belém akarnak látni, és ez nagyon zavaró. most nem pályás emberekre gondoltam. a neveket nem írom le. néha még anyucinak sem engedem meg ezt. nagyon szemét dolog . sokat vitázunk ezen. köszi Márk, hogy rádöbbentettél erre. ne parázz!
2010. november 10., szerda
nem hiszem el.
akkor amikor a legkevésbé várod biztos , hogy olyan történik aminek nem kéne. pont arra gondoltam, hogy meg kéne próbálnom vele erre jött Nándi. nem hiszem el. nem szabad becsapni saját magam. Nándit szeretem de miért? Miért nem tudom elfelejteni? ez mind olyan kérdés, amire talán sosem kapok választ. Mindennél jobban szeretlek . És lehet ez egy jel volt. Meddig csinálod még ezt? Nem birom sokáig. Mondd el, hogy mit akarsz. Sokkal jobb lene!
Szeretlek csak te ezt nem akarod észre venni!
Szeretlek csak te ezt nem akarod észre venni!
2010. november 6., szombat
Nem tudom.........
Ma nagyon rossz hangulatba keltem fel. annyira nincs másra szükségem csak rá meg barátokra, ma beakarok rugni. akkor talán nem ő jár az agyamba egész nap. Nagyon HIÁNYZOL! miért nem vagy itt? miért hagyod, hogy a félelem legyőzzön? Nem birom elmondani, hogy mennyire szükségem van rád. összefolynak a nappalok és az éjszakák. Mert csak téged látlak. Félek, hogy nem jössz vissza. Nélküled nem vagyok egész csak fél ember.
" A hold perzselő tüzében a csillagokat nézem.
Bánatom tükröződik egy régi képben.
Egy fájó sebhely csúfítja arcomat.
Sohasem múlik el örökre ott marad.
Lángoló mezőkön , elhagyatott utcákon, csak te jársz a fejemben".........
( Children of distance- Fáj még )

2010. november 4., csütörtök
fele más
Kibékültünk Nettivel. aminek örülök. annak viszont kevésbé, hogy zsani ez miatt arénázik ameddig le nem verem. kibaszott elegem van belőle. de mindegy.
Ma be kell mennem a szomszédhoz a kórházba. Vele is hasonló történt mint apuval. csak ő túl élte. igazságtalan az élet nagyon. még mindig nem birom felfogni. Nagyon sok ember vesz körül nap mint nap, de apa akkor is kimondhatatlanul hiányzik. de ez erőt ad, hogy sokan vannak körülöttem.
Az még nagyobb erőt adna ha te is itt lennél, mert nekem mindennél többet jelentessz. csak nem valamiért nem fogod fel. ha tehetném vissza forgatnám az időt és nem hagynálak el soha. annyiszor álmodom azt, hogy reggel együtt ébredünk fel, mint régen. Nem akarok úgy felébredni, hogy nem vagy ott velem. és amit beszéltünk két hete az nem csak rajtam múlik ha nem rajtad is. ketten rontottuk el és kettőnknek kell helyre hozni.
SZERETLEK

2010. október 29., péntek
Jó érzés.
Jó érzés, hogy ennyien mellettem vannak. Soha nem hittem volna. Olyan emberekkel vagyok iszonyat jóba akikiről sosem hittem volna. Adri is ilyen volt. mikor először láttam nem hittem volna, hogy ennyire jóba leszünk. Pedig csak 16 éves, de még is megértjük egymást. És nagyon örülök neki, hogy Bundival jár. Andris nagyon aranyos srác és szerintem összeillenek. Maradjatok nagyon sokáig együtt. Sokat segítettek az elmúlt pár napban ami pokol volt, de túléltem. Köszönöm, hogy itt vagytok nekem.
2010. október 28., csütörtök
Ma jó napom volt idáig. elkezdődött a szünet. Nem tudom milyen lesz. a hétvégén nem akarok menni sehová bulizni. amúgy el vagyok. próbálom elfogadni ami van, de nem mindig sikerül.
ma találkoztam egy cigány nővel aki megjósolta h van egy barna hajú srác akit szeretettel gondol rám és én is rá. és hogy tőle lesz gyerekem. ez Nándi lehet mivel ő barna hajú és szeretem . ez a nő még pár évvel ezelőtt megmondta hogy anya nem az igazi anyukám , pedig nem ismerem és ő se engem. annyira durva. csak tud valamit. Remélem tényleg igaza volt, mert én KICSIM CSAK VELED AKAROK ÉLNI. OLYAN VAGY NEKEM MINT A LEVEGŐ.
SZERETLEK SZÍVEM NAGYON

2010. október 27., szerda
napok
ma átlagos napom volt. alig voltam suliba. amúgy egészen elvagyok. hol így hol úgy. bár vannak dolgok amiket törölnék az agyamból.
mindjárt szünet király
mindjárt szünet király
2010. október 23., szombat
NAGYON BOLDOG VAGYOK
el sem hiszem hogy ilyen létezik, hogy ennyire boldog legyek. Nagyon jó. Ez most nagyon kellett. annyira jó volt hallani a hangod. egyszerűen nem hiszem el.
2010. október 22., péntek
jó nap!!!!!
Ma nagyon jó napom van. Sokat beszélgettünk vele. Annyira édes , annyira szeretem. Csak ŐT és senki mást. újra épitjük az egészet ami romba dőlt. Erre vártam oly régen.
Semmi nem bánt már az sem ami tegnap történt. Annyira jóóóó.
ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGLAK KICSIM. CSAK TÉGED
Semmi nem bánt már az sem ami tegnap történt. Annyira jóóóó.
ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGLAK KICSIM. CSAK TÉGED
2010. október 20., szerda
Ennek nincs címe!
Nem fogok ezen vitatkozni veled már. Nem az a bajom, hogy nem találkozunk. És örülök, hogy Gabi ott van neked, meg hogy tanulsz. Csak msn-en beszélhetnénk többet. ennyi. Ez azért durva volt: Nem igazi barátos dolog, de mindegy. leírtam az előző bejegyzésben is, hogy vannak hibáim. Te mondtad h mondjam el ha valami bánt. Én így mondtam el. Szerintem kurvára nem vagyok gyerekes. Érdekes, hogy Adri még soha nem mondta ezt. Csak te látod így. Adrival sok mindenről eltudunk beszélgetni, pedig ő sem sokkal idősebb mint te. ennyit akartam. Majd keresel ha akarsz
Nem tudom
Adri nincs mit megköszönnöd. természetes dolog, hogy melletted voltam.
Sok dolgot nem tudok, helyre tenni magamban. Vannak emberek akik régen nagyon közel álltak hozzám, de már iszonyat távol vannak. Ez baj. Folyton azon agyalok, hogy hol csesztem el. Lehet ez most neked rosszul esik, de ezt érzem. Ma is írtam, hogy hadj üzenetet, de nem hagytál. Msn-en is mindig én írok rád. Nagyon egyoldalúnak érzem ezt az egészet. De nem mondom el már neked, mert nem érted vagy nem akarod megérteni. Most szükségem lenne rád. Nem tudom. Azt írtad msn-en hogy igyekszel h ez ne így legyen. Tudom h sokat tanulsz megh Gabi is ott van, de azért egy msn-en való üzenet szerintem bele fér. De nem mondom el mert nincs értelme már. Semmi nem lesz olyan mint régen. de ilyen az élet. Csak én tényleg elhittem, hogy ez nem így lesz. Soha senkinek nem fogom megengedni, hogy megismerjen ennyire. Vannak hibáim, de én változtatni fogok rajta. Talán jobb lenne ha csendben kisétálnék az életedből. Kettőnk közül ez nekem fontosabb. Ennek ellenére szeretlek s pont ettől ilyen rossz. de egyszer megszokom ezt az érzést, de innentől kezdve senki nem láthat belém.

2010. október 19., kedd
Megijedtem
Tudom most már, hogy nem lesz baj. De egy percig elhittem, hogy igaz lehet. Undorító dolog lenne a barátaiddal szemben. Bízom benne, hogy talpra állsz. Még én is gyerek vagyok egy picit. vannak dolgok amiket ki kerülök szánt szándékkal. ezt is kikerültem, úgy hogy elmagyaráztam neked hogy miért nem szabad. Az élet az egy küzdelem mindenkinek, de vannak benne tökéletes pillanatok és ezek kellennek, hogy erőt adjanak neked.
Nagyon szeretünk buta. :)
Nagyon szeretünk buta. :)
2010. október 18., hétfő
Tudja kinek szól ez.
Nagyon nagy őrültség lenne ezt te is tudod. Megborult benned valami. De rendbe tudod hozni csak el kell hinned. én itt leszek és segítek neked, akármi van vagy lesz. erős vagy és kibirod én tudom
Mai napom elég jó volt. Bár még helyre kell tennem magamban egy- két dolgot. Nem lesz könnyű, de muszáj lesz. Lehet a végének nem mindenki fog örülni, de nem tudok neki mit csinálni. Csodát tenni nem tudok, de nem fogok magamból lelkironcsot csinálni, mert nem éri meg.
És TE meg nagyon vigyázz magadra! SZERETLEK

2010. október 17., vasárnap
APA
Mai napig nem tudtam elfogadni hogy nem vagy itt velem. Iszonyatosan hiányzol. S bár 10 éve történt, de akkor is. Ott keresztbe tört bennem minden. Nagyon sokszor kellenél. Akartam, hogy lásd, hogy felnövök, ahogy büszkén mutatom az érettségibizonyítványt, hogy vagy mikor ballagok.
Emlékszek mikor kicsi voltam mindig vittél focizni és egyszer úgy kicseleztelek, hogy kiment a bokád. Te akkor sem haragudtál rám. Remélem látsz minden pillanatban. És úgy akarok innentől kezdve viselkedni, hogy büszke legyél rám onnan fentről.
SZERETLEK APA.

Durva nap
Tegnap pocsék napom volt. Nagyon összevesztünk Nettivel msn-en. Talán így még soha. De ő szerinte nem volt vészes. Szerintem igen. Mondjuk alapból utálok veszekedni. De Legalább elmondtuk egymásnak amit gondolunk. Majd idővel elfelejti mind a kettőnk. PERSZE KIBÉKÜLTÜNK. Féltem hogy nem fogunk. Mondtunk egymásnak olyat amit nem kellett volna, de túl vagyunk rajta.
Este Matyiba voltam. hát az eleje az komoly volt. Két ismerősömet én józanítottam ki. Imike az nagyon kész volt, Bundival egyetemben. úgyhogy hamar eljöttem. hát röviden ennyi.
NETTI VELED MEG NEM VESZEKSZEK TÖBBET! NE HARAGUDJ.

2010. október 16., szombat
Mindenki változik, így változtam hát én is, mi tegnap eget rengetett ma fel se ráz , de mégis, mindent megszépít az idő.......
Reggel van most keltem. Ma jó napom lesz.
Már annyira nem érdekel, hogy mi lesz. Igazából eljutottam oda, hogy letojom az egészet, mert nincs értelme harcolni, olyan dolgokért amik soha nem változnak. undorító. Nem sokat leszek itthon hétvégente hála istennek. Ez így pont jó lesz. ( Budapest).

2010. október 15., péntek
"kihült város, üres szívek kik elvesztették a hitet régen szerettél de minek...."
Nem tudom leírni egyszerűen, hogy mennyire jó érzés ,amit most érzek. hihetetlen. minden rossz a ködbe vész. és a cím, azért van ott mert eddig ez volt a jelen. de a jövő más. erre vártam olyan régóta. annyira jó ......
Nem kell érteni mindenkinek elég ha én értem
Nem kell érteni mindenkinek elég ha én értem
2010. október 13., szerda
Nem akarom, de mégis fáj
Annyira rossz volt látni téged. Még mindig őrülten fáj. Ahogy ma rámnéztél az mindent elárult. Ott van a szemedben az csillogás pont úgy mint régen. És nem miattad mentem arra hanem azért mert vissza kellett mennem a másik épületben. Te elrohantál csak tudnám miért. Illetve tudom, mert fáj neked is legbelül , ugyanúgy ahogy nekem. Megfagyott bennem minden a tekintetedtől. Te jobban szenvedsz mint én. Az a baj, hogy felnőtt emberek vagyunk és másként is meglehetne ezt oldani. Nem szabad menekülni egymás elől és a saját érzéseink elől. Hiába megyünk akármerre az bennünk él. Azért fáj ennyire, mert nem olyan régen még egymásnak voltunk a minden. Te akartad hogy így legyen. Én nem könyörgök neked már. De rossz hogy szenvedsz, nem akarlak így látni kis hülye. :(
2010. október 12., kedd
zűrös nap
Ma elég gáz napom volt. kaptam egy kettest németből. hét ötös mellett jól mutat.
A mai nap legjobb dolga, hogy Nettit fel köszöntöttem. Annyira jó volt, gyerek dalokat hallgattunk. és énekeltem vele. Nagyon adta.
BOLDOG SZÜLINAPOT NETTI!
A mai nap legjobb dolga, hogy Nettit fel köszöntöttem. Annyira jó volt, gyerek dalokat hallgattunk. és énekeltem vele. Nagyon adta.
BOLDOG SZÜLINAPOT NETTI!
2010. október 10., vasárnap
szétesve
Mikor elhiszed hogy tényleg minden jó, akkor hirtelen összedől minden mint a kártya vár és csak állsz és nem tudod hogy hol rontottad el. mikor megtettél mindent. de jön valaki aki tudod hogy ott lesz melletted ha baj van és nem ver át. és megnyugszik a lelked és ez többet ér bárminél.
2010. szeptember 17., péntek
Letagadott igazság
Még magamnak sem mertem bevallani, de ugyanúgy hiányzol. Nem tudom, hogy felejtselek el. Mindenhol csak TÉGED látlak. Nem találom a helyem, mert nem vagy itt. Magadba bolondítottál, anélkül, hogy tudtad volna. Magával a létezéssedel. És most már tudod, hogy MINDENNÉL JOBBAN SZERETLEk.. Ha itt leszel nem engedlek el soha egyetlen pillanatra sem. Legalábbis gondoladban. A nap minden percében rád gondolok. és ez így marad.
" Fáj, hogy nem vagy itt velem.
Szédülök és céltalan az életem.
Egész nap, csak a várost járom.
Éjjel a helyem nem találom.
Még nem volt, mit így bántam.
Egy részem elveszett, mert rád találtam....."
( Caramel- Csak te létezel)

2010. szeptember 16., csütörtök
Átlagos
Ma aránylag jó napom volt. fogjuk rá. kaptam egy ötöst. szóval királyság. holnap nincs sulim, egész nap kockulok. gyakszit akarok. tudom most mindenki hülyének tart, de szar egyedül. amúgy minden jó.
2010. szeptember 15., szerda
Ilyen nincs
Végre elhittem, hogy minden jó, de nem. ma bátyám bejelentette, hogy megy ki németbe dolgozni egy évre. egy hónapba egyszer jön haza. nagyon jó. tiszta gáz. hiányozni fog, de ilyen az élet.
Netti ne legyél szomorú!
Netti ne legyél szomorú!
2010. szeptember 14., kedd
Nem kell, hogy valaki ott legyen és jó éjt kívánjon?
Elég furi, mert szabad vagyok. Valamitől jó kedvem van. Pedig még mindig nincs itt és nem is lesz. De már elfogadtam. Nem szabad ezen törni a fejem, mert úgy rossz. Annyi jó dolog van a világon még. Pl: barátság. Barátság vagy szerelem? Nálam barátság. Sokkal fontosabb mint bármi más. S ez így van jól
2010. szeptember 13., hétfő
Annyira undorító....
Én még tavaly nyáron hittem benned. de amit ma megtudtam az undorító. Az még nem olyan nagy baj, hogy engem csávába kevertél, de Nettit? Miért csináltad? 18 évesen, hogy lehetsz ilyen hülye, gátlástalan , nem tudom mi? Senkid nem marad te szerencsétlen, és én még segíteni próbáltam rajtad, de tudod mit a mai naptól nem létezel számomra. Felfordul a gyomrom tőled. szánalmas vagy esküszöm. Pfffffff.... Szerencséd, hogy nem vagy itt, mert.... Arra sem méltatlak, hogy felmérgeljem magam.
Hála Istennek vannak barátaim akikkel jót buliztam a hétvégén. Adta isten, hogy tömörkényen laksz, te idióta....
Hála Istennek vannak barátaim akikkel jót buliztam a hétvégén. Adta isten, hogy tömörkényen laksz, te idióta....
2010. szeptember 10., péntek
Végre
Tegnap végre beszéltem vele telefonon. Nagyon jó volt. Annyira imádom a hangját és az egész lényét. Az utóbbi pár napban megijedtem, mert a suliba jár az a srác aki valamikor sokat jelentett nekem és féltem, hogy megint elkezdődik az ami régen volt. De nem az a srác a múlt Ő pedig a jelen és remélem a jövő is.
Annyira rossz, hogy Lilli nincs lent pályán. nem tudom miért de engem mindig zavar ha valaki nincs lent. Olyan hiányos ilyenkor az összkép. Vicces, hogy a történések mit hoznak ki belőlünk. most, hogy beszéltem vele már nem vagyok feszült. Az elmúlt hét hét nagyon durva volt. sokat harcoltam magammal és ezt nem csak rá értem. meg kellett értenem dolgokat és sikerült. Igaza van bátyámnak amikor azt mondja, hogyha elhiszed magadról, hogy az adott dologra képes vagy, akkor megtudod valósítani. Nagyon közel jártam, olyan dolgokhoz amikhez nem kellett volna. De volt egy ember aki segített abban, hogy másként lássak dolgokat. Tudja ez kinek szólt. Köszönöm, hogy vagy nekem. Ma jó napom van. Soha ne nézzetek hátra. Hiddjétek el, csak magatokat vágjátok padlóra. Szeretlek Titeket kis barátaim: Adri, Lilli, Netti, Kállai, Bundi, Judit, Bögi, Márk.
És TÉGED IS SZERETLEK KICSIM

2010. szeptember 7., kedd
érdekes nap
A mai nap legfontosabb történése, hogy megbeszéltük Nettivel a dolgokat. Én komolyan gondolom, hogy hozzuk helyre. Remélem te is. Mert tudod, hogy ez nekem mennyire FONTOS.
Nem szabad félnünk egyikünknek sem.
Nem szabad félnünk egyikünknek sem.
2010. szeptember 5., vasárnap
elegem van
Nem tudom miért kell ezen megsértődni, hogy cső- vel köszönök. te hányszor vagy velem bunkó. Pl: mikor ezt mondod: neked ugatok. meg mikor beszélek hozzád és nem figyelsz rám. én nem szoktam ilyeneken megsértődni. az a baj, hogy a saját hibáidat nem veszed észre. a másikat könnyű csesztetni. Vannak hibáim, de én veled ellentétbe tudom és beismerem. de nyugodtan hozz ki engem hibásnak. megszoktam már, hogy szerinted mindig én vagyok a hibás. de tudod mit nagy ívbe teszek rá.
2010. szeptember 3., péntek
teljes káosz
fogalmam sincs mit kezdjek magammal. A logisztika érdekel, de lehet megszüntetik a szakot, mert kevesen vagyunk. a két szakon vannak összesen 15- en. a kereskedők sem akarnak átjönni logisztikára és mi sem megyünk át hozzájuk. lehet mind a két szak megszűnik. lehet vissza megyek természetvédelmi technikusnak. az is érdekel. és ott mindenkit ismerek. nem tudom. jövő héten dől el minden.
Ő még mindig nincs itt, de tudom, hogy nem lesz az enyém. nagyon fáj, mert szeretem, de túl élem, mert muszáj.
" Az élet rád rohanó nehézségei, azért jönnek, hogy kihozzák belőled, mindazt amivé válni képes vagy"
Mindenki suliba van. nekünk hónapokig nem lesz pénteken suli. annyira gáz

2010. augusztus 31., kedd
Netti
Tudom mostanában volt olyan, amikor nem úgy viselkedtem veled, ahogy kellett volna. de az a lényeg, hogy túl jutottunk ezen is, mint ahogy annyi mindenen már. Tavaly mennyit harcoltunk azért, hogy idén nyáron is itt legyünk egymásnak. Mondjuk ha nem rólad lett volna szó már rég feladtam volna. csak te ismersz igazán és ennek örülök. és annak is örülök, hogy boldog vagy Bögöthyvel, akarom mondani Gabival. TUDOM, hogy nagyon sokáig együtt lesztek. akárki akármit mondd csak arra a pici hangra figyelj belül.
2009 június 3. : Életem egyik legjobb napja volt
2009 június 3. : Életem egyik legjobb napja volt
2010. augusztus 29., vasárnap
Bátyus
Ma végre jön hozzánk. Már egy hónapja nem láttam és már hiányzik. Valahogy ő mindig kitisztítja az agyam. Csak a szemembe néz és látja ha valami nincs rendben. nem hagy békén amíg el nem mondom hogy mi bánt. Mindig elmondja, hogy mi a helyes. Pár perc alatt helyre vágja bennem a dolgokat. nagyon sokat tanultam tőle. megnyugtat a jelen léte.
Köszönöm, hogy TE vagy a bátyám. szeretlek
Köszönöm, hogy TE vagy a bátyám. szeretlek
2010. augusztus 28., szombat
rossz álom
Reggel van, nem rég keltem. Esik az eső és ezt utálom. Rossz kedvem van. Talán az idő, meg persze Ő. Nem akarom,hogy minden bejegyzésem róla szóljon. De az egész életem RÓLA szól. Hogy lehet valakinek így elrabolni a szívét? mint ahogy Ő elrabolta az enyémet. Megláttam és ennyi. Már nem félek a jövömtől. Csak attól, hogy Ő nem lesz az enyém. De nem ez nem lehet így. Ugye nem ez lesz? Nem bírom nélküle már sokáig.
" Ezeken gondolkodni nem szánalom,
ezeket így érzem vállalom.
Mert mikor szükség van valakire, olyankor sosincs ott
Mikor elmondanám valakinek nem mondhatom
Ilyenkor írom ezeket a sorokat, melyek beszélnek helyettem.
Ilyenkor folyik a tinta, mint a vérem az erekben.
Ilyenkor egy kicsit szar, de tudom ezt dobta a gép.
Ilyenkor elmennék veletek angyalok
Ilyenkor elmennék én.
( Hősök- Angyal)

2010. augusztus 27., péntek
" Gyermekként álmodtam s azt, hittem úgy lesz"
Igen ez a tipikus gyerekkori álomvilág amiből felébredsz s rá döbbensz, hogy mi a valóság, s néha megijedsz tőle. velem is ez van, néha iszonyatosan félek a jövötöl. Most új suliba fogok járni, ami jó csak szokatlan. Nem szeretem a változást. Sokkal könnyebb lenne ha Ő itt lenne. Mert mikor itt van akkor érzem, hogy kerek a világ. 5 hete, hogy nem láttam s leírhatatlanul hiányzik. Soha nem éreztem ilyet, mikor itt van , akkor csak nézem, s azt akarom, hogy ne menjen el, mert mindennél jobban szükségem van rá. Csak Ő van és senki más. Leszarom, hogy ott lesz nándi a suliba. mindenki azt mondja, hogy nándival megint összejövünk, de NEM. Túl sok fájdalmat okozott, és nem szeretem. Mert van akit sokkal jobban szeretek, mint azt a majmot valaha is szerettem. Miért nem veszed fel a telefont? Mikor érted meg, hogy mindennél jobban SZERETLEK?
HIÁNYZOL KIS HÜLYE.
HIÁNYZOL KIS HÜLYE.
2010. augusztus 25., szerda
Petra
Nem vártam el, hogy megértsd, mert még kicsi vagy ehhez. csak jó volt valakinek elmondani. nem tudom mi ez az egész, de 360 fokot fordult a dolog. aranyos vagy. te meg miatta ne aggódj. tegnap lent volt miután elmentél. mázli.
Szeretlek. maradj ilyen.
Szeretlek. maradj ilyen.
minden
Ma eddig elég kiégető napom volt. egyetlen jó dolog, hogy apa megdicsért, ami nála elég ritka. a pálya sem jó már. mindenki olt mindenkit. soha nem mondtam még ilyet, de rohadtul nem érdekel semmi. vannak emberek akik mostanában elég furák. hatalmas távolság van köztünk amit még mindig nem tudok áthidalni, de leszarom. ez már soha nem lesz olyan mint volt s talán jobb is így. csak a miértet nem tudom. annyira elszúrtam az életem amennyire csak lehetett. ezt a sulira értettem. soha senkinek nem leszek nyitott, mert úgyis hátba szúrnak. persze van kivétel. úristen mekkora barom vagyok.
Minden újabb csalódás egy újabb lépcső, mitől az ember , majd felnő.
A fejünk fölül eltűnik a köd felhő és megtanul tisztán látni.......
( MC Forma- Elmúlt)
Minden újabb csalódás egy újabb lépcső, mitől az ember , majd felnő.
A fejünk fölül eltűnik a köd felhő és megtanul tisztán látni.......
( MC Forma- Elmúlt)
2010. augusztus 24., kedd
első blog bejegyzés
Olyan ember vagyok aki hamarabb leírja, hogy mit érez vagy gondol mint sem, hogy elmondja. Nem tudom miért van így. Ennek ellenére tegnap előtt jót beszélgettem Adrival. Tegnap is jót kosaraztam, ennek ellenére nem vagyok boldog, mert hiányzik valaki akit két napja nem érek el. De ma akkor is jó napom lesz.
SZERETLEK
SZERETLEK
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)